Szellemi érzékszervek
A Zsidókhoz írt levél szerint ez nemcsak egy remény, hanem valóság. Nem könnyű megragadni Isten valóságát, mert nem szemmel látható, helyesebben nem földi szemmel látható. Csia Lajos Bibliai lélektan című könyvében kifejti, hogy minden földi érzékszervünknek van egy szellemi párja is. Az egyikkel ezt a világot fogjuk fel, a másikkal pedig Isten dolgait érzékeljük. Ez az érzékszervünk halt meg, amikor vétkezett Ádám, mert ott egy valóságos halál történt (1Móz 2,17). Újjászületésünkkel visszakaptuk szellemi érzékelési lehetőségünket. Azt, hogy milyen mélységig tudjuk ezt használni, Isten utáni vágyunk, odaszánásunk, engedelmességünk fogja eldönteni. Mivel ebben teljesen különbözőek vagyunk, nagy eltérés lehet a hívő emberek között, hogy mennyire valóságos számukra Isten világa, mennyire alakult át gondolkozásuk. Természetesen van, amit csak Istenhez kerülésünkkor láthatunk meg, de adatott olyan is, amit már most is megragadhatunk ebből.
Akik nyitott szemmel jártak
Gyönyörű példája ennek Simeon, aki mást lát a gyermek Jézusban, mint a többi körülötte élő, egyébként még Isten-keresőnek is nevezhető ember. Azt mondja: „mert meglátták szemeim üdvösségedet (Lk 2,29). Múlt időt használ, pedig még semmi nem történt a megváltásból. Ebben a ragban jelenik meg a lényeg. A valóság lehet múlt és jelen, de jövő idő nagyon ritkán. Ez különbözteti meg a hitet a reménytől. Simeon belelátott Isten örökkévaló tervébe. Ennek viszont volt egy előzménye: várta Izrael megváltását. Ezért volt kijelentése a Szentlélektől (hol volt itt még pünkösd?). Nemcsak a földi szeme volt nyitva, hanem megnyílt a szellemi is. Nézzük meg Illés, Elizeus és természetesen Jézus szolgálatát. Nem vaktában tapogatóztak, hanem nagyon jól tudták, mit akar tenni Isten. Amit várunk, abban élünk.
Célok, igények
Valóságos Isten jelenléte köztünk? Ha nem, az azért van, mert igazából – ha ezt nem is mondjuk ki – nem erre van igényünk, nem ezt keressük. Ha ugyanazok a céljaink, mint a nem hívő embereké, akkor nincs mit adni nekik. Ami bennünk nem valóságos, bennük sem lesz az! Akkor vagyunk Isten tanúi, ha bennünket Ő tölt be. Az a világ a legvalóságosabb, ami az Övé. A miénk nagyon mulandó, és bizony néha nagyon üres, korlátozott. Természetesen fontos az is, ami bennünket körülvesz, de ha egy munkahely, szerelem, szenvedély, vagy akár a saját testi betegségem, anyagi körülményeim, annyira hatalmukba kerítenek, hogy ez lesz életem központja, akkor elfordultunk az igazi isteni valóságtól. Ha hívők vagyunk, akkor ebbe próbáljuk beletuszkolni Istent is, kérjük ehhez a zárt világhoz az Ő támogatását. Ez azonban hosszú távon egy keserű, csüggedt élethez vezet, mert ezen nem nyugodhat meg Isten áldása. Ki kell belőle lépni! Felfelé kell nézni! „Tekintetem a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem” írja a zsoltáros. (Zsolt 121,1) Ez a helyes sorrend. Előbb Istenre nézek, aztán jön életemre a segítség. Fordítva nem működik. „Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit!” (Zsolt 37,4) Ez nem egy ígéret, hanem kijelentés Isten részéről. „Keressétek először az Isten országát és igazságát, és ezek ráadásképpen adatnak számotokra” – határoz meg egy fontos alapigazságot Jézus a hegyi beszédben (Mt 6,33). Persze ha ez a keresés, gyönyörködés egy számítás, és továbbra is a „ráadás” a fontos, akkor ez nem ér semmit. A keresésnek át kell formálnia: „Szemlélvén az Úr dicsőségét változunk át az Úr Lelke által.” (2Kor 3,18) Ebbe a végtelenbe történő önfeledt beletekintés alakít át minket, ami után mások lesznek a kéréseink és vágyaink is. Ráérzünk a másik valóságra, elkezdenek szellemi érzékszerveink működni, egyre mélyebbre látni. Erre alapvető szükségünk van azért, hogy olyan kijelentéseket, látásokat vegyünk el az Úrtól, melyek nem mesék, álmok, hanem valóságos érzékelésből táplálkoznak (nem akarom ismételni magam, de ez a látás teljesen más, mint amikor saját vágyaim kivetítését, és azok állandó ismételgetését nevezem hitnek).
Megnyílt értelemmel
„Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat” – olvassuk Jézusról a tanítványokkal kapcsolatban (Lk 24,45). Csak a megnyílt értelem tudja megragadni az Urat, ennek pedig elsőszámú lehetősége az Írásokon át vezet. Ehhez azonban olyan módon kell tanulmányoznunk a Bibliát, ahogy az első gyülekezet tette. Törekednünk kell az általánosságokból, a hívő közhelyekből, a kegyesség látszatából való kilépésre azért, hogy helyette olyan vezetést nyerjünk a Szentlélektől, melyek egy adott helyzetben igazi megoldást, útmutatást, Isten valódi cselekedetét jelentik. Annyi igei ígéret van, ami azért nem válik igazi valósággá, mert hiányzik hozzá a környezet, az Isten jelenléte. Isten földi tartózkodási helye a templom. Nem a kézi építésű templomok, hanem az a hely, ahol kilépve a földi dolgok hatásaitól megteremtjük a lehetőséget, hogy találkozzunk Vele. Ha nincs ilyen templomunk, akkor csak reményeink, elképzeléseink, álmaink lehetnek, de valóságunk nincs.
Az alap nem változott
Az Úr tettei a hívő emberek életében törvényszerűen működnek. Az első tanítványok nem csodaként élték át Isten cselekedeteit, hanem egy olyan valósággá lett számukra, amire biztosan építhettek. Ez nem változott, nem változhatott meg! Jézus áldozata, a Szentlélek jelenléte ma is ugyanúgy biztos alap számunkra is, ahogy nekik volt. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete a hitről szól. Ha mi hívőknek nevezzük magunkat, akkor életünkben ott kell lenniük olyan Istentől és az Ő Igéjéből származó bizonyosságoknak, kijelentéseknek, melyek számunkra nem csak reménylett dolgok, hanem már tényekké lettek és valóságosak. A környezetünk csak erről ismeri fel, hogy mi Isten emberei vagyunk.
Megjelent: Élő Víz 2008/4
