Dénes Feri
Pedig hirdettük lelkesen az kirándulást, Terike szokásos lelkiismeretességével hét közepén végig járta a Gellért-hegyi útvonalat, lefoglalta a sziklatemplom látogatást, az időjárás az évszaknak megfelelően hideg, de korántsem dermesztően fagyos volt.
Azért túltettük magunk a többiek hiányán. A Gellért Szálló oldalából „támadtunk”, először a sziklatemplomot tekintve meg. Kedvesen fogadtak, megnézhettük Ferencz Béla fafaragó művész alkotásait a Szent Gellért kápolna liturgikus terében, illetve a lengyel kápolna fekete madonnáját, ami két hónap alatt már a második volt, hiszen novemberben Máriabesnyőn is szemügyre vehettünk egy hasonló alkotást.
A havas hegyoldalban minden kilátónál meg-megálltunk, megcsodálva a gyönyörű Dunát és a pesti oldalt. A Szabadság szobor lábánál elelmélkedtünk az ifjú Horthyról, az ostromról és a szovjet-orosz megszállásról. A Citadellánál hagytuk magunk elcsábítani egy pohár forralt borra, és volt közöttünk, aki a kendőárusok kínálatára sem tudott nemet mondani. Az ostrommúzeumot azért már kihagytuk.
Ahogy szokott, gyorsan telt az idő, a felragyogó napsütésben nem akaródzott hazamenni, ezért átsétáltunk a Ferencz József hídon, át a Váci utcán, hogy a Ferenciek terén váljunk hárman háromfelé, mert lassan készülődni kellett az esti alkalomra is.
Kevesen voltunk, de remekül éreztük magunk.
