Az önmegvalósítás szörnyűsége
A körülmények miatt siránkozó embernél rámutat, hogy ennek okozója egyedül az ő önzése, nagyravágyása. Úgy gondolom, ez a történet nagyon sokunkról szól. Az alapkérdés az: Milyen kívánságaink vannak, és ezek mennyire vannak összhangban Isten tervével, értékrendjével? Megdöbbentett nemrég egy komoly hívő emberrel történt beszélgetés. Tele volt olyan önigazságokkal, vágyakkal (elismerés, tudományos fokozat), ami nem Istenhez, hanem ehhez a világhoz tartozik. Mivel úgy gondolom, messze előttem jár a hit útján, elgondolkoztam: Ha benne ennyi világi vágy van, mennyi lehet bennem? János apostol világosan fogalmaz erről: „Ne szeressétek a világot, se azt ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.” (1Jn 2,15) Még ezen is túlmegy Péter apostol, aki azt mondja, hogy isteni természet részesévé kell válnunk, hogy elkerüljük azt a pusztulást, amelyet a kívánság okoz a világban. (2Pt 1,4) Ezek nagyon komoly megállapítások, összevetve azzal, hogy a mai karizmatikus gyülekezetek egy része tele van olyan áldások keresésével, ami nem Isten országához, hanem kifejezetten anyagi javakkal, földi pozíciókkal vannak összhangban. Újévi istentiszteletekor a tatai református püspök ezt nevezte az önmegvalósítás szörnyűségének, az önfeláldozás nagyszerűsége helyett. Ha ezek életünk, hitelvünk részévé válnak, kiszorítja életünkből az Atya szeretetét, sőt minket is pusztulásba sodorhat.
Vágyaink és Isten akarata
Sokan jósolják, várják az utolsó időket. Azt hiszem, nem vagyunk felkészülve annak eljövetelére, mint Báruk sem volt Jeruzsálem elestére. Ott akart boldog, nagy lenni, amin már rajta volt Isten ítélete. Mi ebben a világban akarunk érvényesülni, ami tele van erőszakkal, igazságtalansággal, ahol megölték a mi Megváltónkat? Azt gondoljuk javítható ez a világ? Naiv feltételezés. A Szentlélek egyik alapküldetése az arra való rámutatás, hogy e világ fejedelme megítéltetett. (Jn 16,11) Azt sem gondolom, hogy Isten célja az, hogy miközben mások szegényednek, mi majd pontosan az ellenkezőjét éljük át, és egyre jobban bővölködjünk. Van ígéretünk a megélhetésünk alapdolgaira, de luxusigények kielégítésére nincs! Ha valakinek mégis megadatik, adjon hálát érte, de ne hivalkodjon vele, és főleg ne tegye hitelvi alaptanítássá. Természetesen lehet hivatkozni az egyiptomi csapásokra, ahol Izrael népe el lett attól különítve, de ilyen ígéretei az utolsó idők keresztényeinek nincsenek. Sokkal inkább vonatkozik ránk Báruk helyzete. Isten meg akarja értetni vele a körülményeket, hogy amit épített azt most lerombolja, és azt kifogásolja nála, hogy fogalma sincs a helyzet komolyságáról, és csak magán siránkozik. Hozzuk összhangba vágyainkat a körülményekkel, és főleg Isten akaratával!
Rabok leszünk, vagy szabadok?
Mi Isten akarata? Kettős és nem könnyű. Egyrészt foglalkozik velünk, mint követőivel, aminek alapja, hogy az óember, a régi természet legyen megfeszítve kívánságaival együtt. Ez egy olyan alapkövetelmény, ami nélkül igazán nem tudjuk követni, és főleg szolgálni az Urat. Ha ez nem történik meg, Istenhez való viszonyunk annak függvénye lesz, hogy mennyire teljesíti elképzeléseinket, vágyainkat. Ekkor a magát hívőnek mondó ember is még a régi élet körülményeiből táplálkozik. Testi, gyermeki kereszténység jellemzője ez. Természetesen ennek felismerése, az ettől való szabadulás nem az első lépés, de az idők folyamán el kell jutnunk ide. Ha nem sikerül, csak hangoztatjuk, hogy akiket a Fiú megszabadít valósággal szabadok, de mi valójában még a testünk foglyai vagyunk (a test alatt nemcsak a fizikai testet értem, hanem azt a gondolkozásmódot ami kifejezetten földi célok kielégítésére összpontosít). Azt tapasztalom, hogy Isten nagyon türelmes velünk ezen a téren, mert látja, hogy ez nem megy könnyen, és mennyire ellentétes a mai életszemlélettel, de ha azt akarja, hogy érett követői, valódi tanúi legyünk, egyszerűen nem tekinthet el ettől a feltételtől. Nem a szegénységet kívánom hirdetni – mert Pál azt mondja, tud bővölködni is –, hanem azt a szabadságot, ami kiemel bennünket abból a helyzetből, hogy csak bizonyos feltételek teljesülése esetén tudjuk megélni hívő életünket.
A Lélek munkája
Sajnálatosan még a Szentlélek ajándékainak keresése is történhet testi módon. Saját élvezeteitekre akarjátok eltékozolni – mondja Jakab levele (4,3). Származhat ez különleges élmények kereséséből, vagy abból, hogy ezáltal naggyá akarunk válni, ki akarunk emelkedni a hívők átlagos tömegéből. Jézus, mikor bejelenti küldetését, és azt mondja, hogy az Úr Lelke van rajta, akkor ennek a felkenetésnek a célját is meghatározza: „Hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, szabadon bocsássam a megkínzottakat…” (Lk 4,18) A Lélek ajándékai azért adattak, hogy használjunk vele. A másikért, akik felé szolgálunk. Ha másért kérjük, még megbotránkozássá is válhat. Munkatársaim tréfáinak középpontja lett Közösségünk, mikor látták a tv híradóban a konferenciánkról bemutatott rövid részletet, az ájuldozásokról, reszketésekről, ugrálásról, amivel egyesek a Lélek jelenlétét próbálták bemutatni. Ha valóban hiszünk az Úr közeli eljövetelében – ami együtt fog járni nehéz követelményekkel –, akkor igazi alapot kell keresnünk. Krisztusban lesz erőnk mindenre. Krisztusban pedig akkor leszünk, amikor elmondhatjuk magunkról: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve, többé tehát nem én élek, hanem a Krisztus él bennem”. (Gal 2,20)
Odafordulni az elesettek felé
A másik akarata Istennek nem rólunk, hanem a mások felé való szolgálatunkról szól, ami egyrészt felelősség, másrészt gyönyörű lehetőség is. Báruk másik tévedése az volt, hogy magával foglalkozott, mikor már küszöbön állt a teljes csapás. Ha Isten a szegények felé fordult a Lélek kenetével, nekünk is ezt kell tennünk. Felejtsük el a hajbókolást a földi hírességek, pénzemberek előtt. Ne az országgyűlési képviselőknek adjuk már a sokadik Bibliát, ne volt kormányfők feleségét, a leggazdagabb embereket tüntessünk ki „jótékonyságukért” (elnézést, itt nemcsak a pünkösdiekről írok), hanem forduljunk azok felé, akik valóban szükségben vannak. Félek, egyre többen lesznek. Ne higgyük, hogy attól lesz ébredés, ha egy-egy híresség megtér. Egyedül Isten Lelke, Aki ébredést tud hozni. Ő pedig azt áldja meg, ami Jézus küldetése is volt. Az egyszerű átlag, és igen gyakran az elesettek felé hirdette Isten szeretetét, amire felfigyelve persze követhették Őt egyes jómódú emberek is, de nem vagyonuk, hanem szívbéli állapotuk megváltozása alapján.
A valódi kincs
A Báruknak szóló figyelmeztetés ígérettel záródik, mert a nehéz körülmények ellenére Istennek gondja van ránk. Aki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya – mondja Jézus. Megtartatunk, bárhol is legyünk. Báruk nagy elképzelései összedőlhettek ugyan, de élete nem, mert az Isten kezében volt, még egy iszonyatos népirtáskor is, ami előtt akkor Jeruzsálem állt. Igen vigasztaló tudat az, hogy Isten még a legnagyobb veszedelem idején is egyen-egyenként nyilván tart minket és megmentését ígéri. Ha miénk Báruk figyelmeztetése, miénk az ő ígérete is. Bármilyen idők is jönnek, csak az fog elveszni, ami e világhoz tartozik. Ha e földi álkincsek felől elfordítjuk tekintetünket, felragyog az egyetlen igazi érték, Krisztus ismerete, amiért érdemes mindent kárnak és szemétnek ítélni. Ezt a kincset senki nem veheti el tőlünk!
Megjelent: Élő Víz 2009/1
