Ennek két oka lehet: az egyik, hogy amit Jézus mondott, mégsem teljesen van úgy. Sokat ígért, amit most nem tart meg. Ezzel nem kívánok foglalkozni, mert Jézus mindig tudta mit mond. A másik, hogy a kérés mégsem az Ő nevében történt. Természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy a kérésre jövő válasz más, vagy nem abban az időpontban történik, mint ahogy szeretnénk. Tulajdonképpen minden ima - még az is, amit például Pál esetében látunk, mikor gyógyulást kért, ami elutasításra került - meghallgatásra kerül (2Kor 12,8-9), csak figyelembe kell vennünk, hogy az Úr gondolatai és útjai messze felülhaladják a mi kívánságlistáinkat. Fontos pontosan tisztázni, mit jelent az Ő nevében kérni! Nemrég olvastam egy szemléltető példát ezzel kapcsolatban. Valaki kölcsönt kért barátjától levélben, amit egy ismerősével elküldött. Aki megkapta a levelet, azonnal kölcsönadta a kívánt összeget, mert ismerte az aláírást, és ez eldöntötte a kívánság teljesítését. Nem a küldönc személye volt fontos a számára.
Amikor az Atya hallja a Jézus nevében elmondott kérést, megvizsgálja ki az aláíró. Jézus az Atya jobbján ül. Amikor az ima elhangzik, akkor az Atya tudja, hogy a kérés Jézustól indult-e ki, az Ő nevében történt-e. Mi csak küldöttek vagyunk. Annyit tehetünk, hogy engedelmesen „átvesszük a levelet" az Úrtól, ami azt jelenti, hogy felismerjük Jézus akaratát, és kérjük, hogy az váljon valósággá. Péter, amikor meggyógyította Jézus nevében a bénát, akkor világosságot kapott arra, mit akar Isten abban a helyzetben cselekedni. Minden Jézus nevében történő kérés felismerésen kell, hogy alapuljon. Egyébként imádkozásunk egy kívánság csupán, ami egyáltalán nem tilos, sőt, ajánlott, ha ez hálaadással történik a Fil 4,6 alapján. Viszont nem hivatkozhatunk arra, hogy az a kérés Jézus utasítása szerint, tehát Jézus nevében történt. Erre az esetre ígéretünk annyi, hogy Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, megőrzi a mi gondolatainkat Krisztus Jézusban.
Hogyan történhet a felismerés? Csak Isten előtt, az Lelke által. Isten Lelke vizsgálja az Isten gondolatait, sőt mélységeit is (1Kor 2,10). A mai idők hívőinek lehet, hogy újra meg kell tanulniuk, mit jelent Isten előtt időzve kijelentést venni! E nélkül csak „másodrendű" keresztények vagyunk. Késznek kell lenni Isten akaratának elfogadására, ami sok esetben eltérhet a mi vágyainktól. Ez a feltétel nem könnyű, sőt teljesen ellentétes a mai életszemlélettel. Előfordulhat, hogy kimondott szavaink szerint ugyan Jézus nevében történt kérésünk, de az nem más, mint saját akaratunk „szent" köntösbe öltöztetése. Egy szófordulat, aminek nincs mennyei fedezete. Az általunk elképzelt kívánságteljesítő Isten képét fel kell, hogy váltsa a „valóságos", mindenek fölött hatalommal rendelkező Úr képe, még akkor is, ha tudjuk, hogy uralkodása a szereteten alapszik, és Ő a mi mennyei Atyánk.
Visszatérek a példára. A „levelet átadó küldött" személye, tehát aki kérésével az Úrhoz jön, vagy esetleg, mint Péter kijelenti Isten cselekvő akaratát, mégis fontos kérdés. Péternek joga volt abban a helyzetben Jézus neve használatára. Alapfeltétel, hogy ha Isten cselekedni akar, legyen eszköze, akit használni tud. Nem véletlen, hogy emberek ezrei tódulnak oda, ahová olyan valaki érkezik, akin keresztül már cselekedett az Úr. Ők Isten kezében nagyon értékes személyek. Aztán egyesek elkezdik utánozni módszereiket, de abból nem történik semmi. Egy régi mondás: ha ketten csinálják ugyanazt, az attól még nem ugyanaz. Hívő életemben átmentem több korszakon. Csak néhányat említek a sokból. Volt Kenneth Hagin, Yonggi Cho, Benny Hinn, Reinhard Bonnke stb. példakép. Most éppen Rick Warren a sztár. Ezek az emberek közvetlenül az Úrtól vették el, amit tenniük kellett (Benny Hinn esetében ebben nem vagyok biztos). Az utánzásokból eddig nem sok eredményt láttam. Több volt a kudarc, mint a siker. Levontam a következtetést, hogy a módszerek másolásán nincs az Úr áldása. Egyetlen út van: keresnünk kell ugyanazt az Istent, aki nekik is szólt. Többségünknek nem lehet egész világra kiterjedt szerepünk, de elengedhetetlen feltétel, hogy mi is Jézus nevében járjunk, mert az „Elhívó" ugyanaz az Isten! Egy-egy apró megnyilvánulás, tanács, egy időben jött segítség, ima, mind-mind lehet Jézus nevében. Az én Atyám mindez ideig munkálkodik, én is munkálkodom - mondta Jézus (Jn 5,17). Ez azt jelenti, hogy minden helyzet, amit Isten elénk helyez, magán hordozza a lehetőséget, hogy abba isteni beavatkozás történjen! Neki mindenkire gondja van, keresi azokat, akiken keresztül lehetősége van beavatkozni! Mi vagyunk ezek a személyek! A templom kapujában ülő koldusnak azért volt esélye meggyógyulni, mert ez volt Isten terve, és volt ott valaki - Péter -, aki Jézus nevében járt!
„Amim van, azt adom neked" - mondta Péter! Nekünk „a minden" adatott Jézus által. Ha rádöbbenünk erre, szemlélői és cselekvői lehetünk Isten csodáinak a mindennapokban, Jézus nevében, az Ő dicsőségére!
Megjelent: Élő Víz 2008/1
