Ha valakinek ilyen élményben lenne része, soha sem lenne képes elfelejteni. A történet megrázó, és teljesen valószínűtlen, mivel felborítja az évezredes kultúrákban megalapozott, az életről alkotott ismeretünket. Másként fogalmazva, ez képtelenség. Emberi logikával könnyen megérthető Pál apostol athéni kudarca. Egyik lejegyzett bizonyságtételét ezekkel a mondatokkal fejezi be: „Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból. Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: »Majd meghallgatunk erről máskor is.«" (ApCsel 17,31-32)
Alap- és botránykő
Keresztény hitünk alapköve, és botrányköve is Krisztus feltámadásának bizonysága. Érdemes megvizsgálni, hogyan működik, és meddig terjed a hitünk. Könnyen rajtakaphatjuk magunkat, hogy igyekszünk megérteni, és megmagyarázni bibliai csodákat. Logikánk mindenáron kapcsolatot és összefüggéseket keres az új, és a már megismert dolgok között. Isten lénye, és Krisztus feltámadásának ténye túlmutat mindazon, amit elménkkel követni tudunk. Jézusról ezt írja Pál: „a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult." (Róm 1,4) Nem marad más lehetőségünk, mint elfogadni vagy elutasítani azt, hogy Isten több mindannál, mint amit megérteni, vagy talán legmerészebb gondolatunkban elképzelni is tudunk. Az Isten más!
Meghajlás Isten fensége előtt
Feltámadásba vetett hitünk másképpen megfogalmazva: alázatos meghajlás Isten fensége előtt.
Erre a bűnös ember logikája képtelen, aki mindent megérteni, az elméjével pedig minden ismeretet uralni kíván. A világ megismerhető, állítja. Szellemvilág pedig, és mindaz, ami számára megismerhetetlen az nincs is! Számukra Krisztus feltámadásának ténye, ha megtörtént, ezt a logikát teszi erőtlenné, értelmetlenné.
A bűn rontásának eredménye, hogy az ember képtelen elismerni, hogy segítségre szorul és azt, hogy felette áll valaki, aki több nála, akit nem irányíthat és megérteni is képtelen. Magunkat is rajtakaphatjuk, hogy hitetlenül megpróbáljuk Istent irányítani, erejét felhasználni „szent" céljaink és álmaink szolgálatában.
Tanúskodjunk! Miről?
Mi a teendőnk, és mit tehetünk ebben a hitetlen ateista, és ebben a hitetlen keresztény környezetben? Bizonyságot teszünk arról, „ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről." (1Jn 1,1) Ma, amikor mindenki azt gondolja, hogy mindenhez ért, és Dunát lehet rekeszteni a különféle tanok tanítóival. Igazi hatása csak a megtapasztaláson alapuló bizonyságnak van. „Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel." (Lk 24,48-49)
A tanúságtételre kiküldött tanítványoknak, sok különleges, és néhány megrázó erejű megtapasztalása is volt. Látták Jézust a megdicsőülés hegyén, meghalni a kereszten, elkísérték a sírig, együtt ettek és ittak vele a feltámadás után, saját szemükkel látták, ahogyan felszállt az égbe. Volt miről tanúskodniuk. Erejük és bátorságuk a bizonyságtételre, mégis, csak azután lett, hogy „felruháztattak mennyei erővel".
Valami hiányzik
Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor be kell látnunk, hogy hiányzik belőlünk valami ahhoz, hogy a tanítványokhoz hasonló, meggyőző erejű bizonyságtévő tanúk lehessünk. Pál szavai szerint: "mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének." (Róm 3,23) Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy Isten dicsőségének hiánya az, ami erőtlenné teszi életünket és bizonyságtételünket. A kérdés tehát az, hogyan munkálkodhat bennünk és közöttünk Isten dicsősége. Ezt a kérdést csak alázattal és tisztelettel közelíthetjük meg, mivel tudjuk, hogy Isten lénye és dicsősége túlmutat minden emberi értelmen. Mégis jöhetünk elé olyan kéréssel, mint Mózes: „mutasd meg nekem dicsőségedet! Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok." (2Móz 33,18-19) Jézus utolsó jeruzsálemi tartózkodása alatt feltekintett az égre és ezt kérte: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!" Erre hang hallatszott az égből: „Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem." (Jn 12,28)
Dicsőségének magasztalására
Isten azt akarja, hogy megtapasztaljuk, és hirdessük az Ő dicsőségét. „Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására" (Ef 1,11-14) „...és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben." (Ef 1,18 -20)
Az idézett szakaszból szeretném külön kiemelni azt, „hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására" gondolatot.
A megtisztulás
Krisztus megváltó munkája túlmutat bűneink bocsánatán és az örök élet reménységén. A kiemelt szakasz arról beszél, hogy megváltott és megvásárolt minket dicsőségének magasztalására. Isten mindent megtett, és ma is megtesz, hogy dicsősége gazdagon kiábrázolódjék az övéiben. János apostol azt mondja, hogy hozzá leszünk hasonlóak. „Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta." (1Jn 3,3)
Ennek a megtisztulási folyamatnak szeretném néhány állomását bemutatni az ószövetségi főpap útja által, amint eljutott a nép közül a Szentek Szentjébe, „a kegyelem királyi széke elé".
Ha igazán szeretnénk megtapasztalni Isten dicsőségét, és bizonyságai lenni hatalmának, kövessük őt lélekben, lépésről lépésre.
Az áldozat helye
Útban Isten dicsősége felé, az első hely az oltár, a szent sátor bejáratánál. Az áldozat helye. Isten mindent feláldozott értünk, és Szentlelke megmutatja, mi az, amit vár, amit szeretne tőlünk, hogy az oltárra tegyünk. Az oltár különleges, igen szentséges hely. Haggeus próféta könyvében olvashatjuk, amint kérdést tesz fel a papoknak:
„Ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? A papok ezt válaszolták: Nem! Akkor Haggeus ezt kérdezte: Ha egy holttest érintése miatt tisztátalan ember ér hozzá mindezekhez, tisztátalanná válnak-e? A papok ezt válaszolták: Tisztátalanná!" (Hag 2,12-13) Ha egy megszentelt megtisztított valaki, tisztátalan dolgot érint, az beszennyezi őt.
Ez a szabály a bűnnek és a tisztátalanságnak az erejét, törvényszerűségét szemlélteti. Életünk sok kérdésére adhat választ ez a példa.
Az oltárról viszont ezt olvassuk: „Hét napig végezz engesztelést az oltáron, és így szenteld föl, hogy igen szent legyen az oltár. Szent legyen mindaz, ami az oltárhoz ér!" (2Móz 29,37)
Ebben az esetben a hatás fordított. Ami megérinti az oltárt az is szent lesz. Ezt a törvényszerűséget Jézus is megerősíti: „mi a nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot?" (Mt 23,19)
A 3Móz 27,28 verse szerint minden, amit esküvel - Károli szerint egészen - az Úrnak szenteltek, az szent. Jézus egészen odaszentelte magát érettünk, és arra hív, hogy vele együtt mi is egészen szenteljük oda magunkat. Ez lehet a záloga annak, hogy kapcsolatainkban ne a szenny érintsen meg minket, hanem Isten szentsége járja át azokat, akikkel érintkezünk. Az előzőekkel párhuzamban ezt a folyamatot az élet terjedése törvényszerűségnek, az élet törvényének is nevezhetjük.
Mosdómedence
A sátorban a következő állomás a mosdómedence volt. Izráel asszonyainak réz tükreiből készült edényben kellett a papoknak megmosni kezeiket és lábaikat. Két gondolatot szeretnék ehhez a helyhez kapcsolni. Az egyik az Ige fürdője, amely által megtisztulhatunk. A másik egy esemény, ami arról beszél, hogy Jézusnak mennyire fontos, hogy tanítványai megtisztuljanak.
Képzeljük magunk elé azt a képet, amikor a vacsora után Jézus mosdótálat vesz a kezébe, törülközőt köt a dereka köré, letérdel a tanítványok lábához és engedélyt kér lábaik megmosására. Péter tiltakozni próbál, de Jézus őt is meggyőzi. Talán neked is mond valamit ez a kép. A világ üdvözítője, dicsőségének és hatalmának tudatában letérdel eléd, és arra kér, engedd, hogy megtisztítson! Te tudod, hogy mitől! Majd így folytatja, nektek is ilyen alázattal kell munkálkodnotok egymás megtisztulásán.
A szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a jó illat tétel oltára
A szent kenyerek asztalán Izráel 12 törzsére utaló 12 kenyér volt.
Ez a közösségre, az összetartozásra és Krisztus megtört testére is emlékeztet minket.
A gyertyatartóban soha nem aludhatott el az olajmécsesek lángja. Mindennapos feladat volt a mécsesek gondozása karbantartása. Az olajmécsesek a Szentlélek világosságára és kenetére utalhatnak. Ezzel kapcsolatban áll egy felszólítás: Gondozd a lángot!
A szentek szentje előtt állt a jó illat tétel arany oltára, amely engem az imádkozás általi szolgálatra emlékeztet.
Önös kívánságlisták helyett
A főpap ezen az úton évente egyszer léphetett be a kárpit mögé, Isten szent színe elé az áldozati állat vérével, hogy engesztelést szerezzen népéért és önmagáért. Jézus Krisztus halálával kettéhasadt a kárpit, és az Ő vérével megszentelve bármikor beléphetünk Isten dicsőségének hatókörébe. Ne feledjük a hozzá vezető út, az oltárral kezdődik, ahol Megváltónk értünk áldozta magát, és mi sem mehetünk el mellette üres kézzel. Keressük a megtisztulás lehetőségét, és engedjük, hogy Jézus megtisztítson bennünket! Alázatosan munkálkodjunk egymás megtisztításán! Keressük és kérjük, hogy a Szentlélek világossága ragyogja be életünket és gondolatainkat. Imáink ne önös kívánságlisták legyenek, hanem jó illatként szállhassanak Isten színe elé. Lépjünk be, és maradjunk a dicsőséges Isten szent közelébe. („Ott jelenek meg neked, és beszélek veled a födélről, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak. Beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak." 2Móz 25,22) Nyissuk meg fülünket és halljuk meg, mit mond Isten személyesen nekünk, és mit akar elvégezni általunk.
Személyes megtapasztalás
A feltámadással kapcsolatban azt mondja Pál: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje." (1Kor 15,17-20)
Hitünk alapja nem egy feltételezés, hanem egy történelmi tény. Bár az emberi elme számára képtelenség, de mégis egy megtörtént esemény. Pál felsorolja a feltámadásnak általa ismert szemtanúit és arról ír, „hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is." (1Kor 15,4-8) Pál legsúlyosabb érve a felsoroltak közül, hogy személyesen vele is találkozott, számomra pedig a legfontosabb, hogy engem is megtalált, megszólított, megragadott és Szentlelkével betöltött. Átformálta az életemet. Isten hatalma dicsőségének közelében te is személyesen találkozhatsz a feltámadt Messiással.
Neked is szól
Az Ige olvasása, vagy hallgatása közben, talán e sorok olvasása alatt is, megtapasztalhatod, hogy Isten szól hozzád, hív, talán leborul előtted, és kéri, engedd most, hogy megmossa lábadat. Ne engedd el a füled mellett a halk és szelíd szót! Talán ez az utolsó kísérlete feléd, hogy erőtlen és bukdácsoló életedet megváltsa az ő dicsőségének magasztalására.
Kérjük Istent, hogy részesüljünk mennyei erőben és adjon olyan átütő erejű megtapasztalásokat, amiről tanúskodhatunk. Mivel annak Lelke lakik bennünk, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, általunk is képes, az Ő dicsőségének gazdagsága szerint, bizonyságát adni erejének, és szeretetének nagyságáról.
Megjelent: Élő Víz 2007/2
