Aki alkotott, az a férjed
„Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek Ura a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az Úr." (Ézs 54,4-6)
Ez az igeszakasz, közvetlenül a messiásról szóló prófécia (Ézs 53) után következik, és a választott népnek szól. A prófétai kép azonban kifejezi Istenünk viszonyát az özvegyekhez, az elhagyottakhoz és az egyedülállókhoz is. A következő sorokban egy-egy ige kapcsán figyeljük meg Isten hozzáállását. „Minden harmadik esztendő végén vedd ki annak az évnek a terméséből az egész tizedet, és raktározd el lakóhelyeden, hogy ha majd eljön a lévita, akinek nincs birtoka úgy, mint neked, meg a jövevény, az árva és az özvegy, akik lakóhelyeden élnek, ők is ehessenek, és jóllakhassanak. Így megáldja Istened, az ÚR, kezed minden munkáját, amit csak végzel." (5Móz 14,28-29)
Isten a törvényadáskor is gondolt a nincsteleneken túl az árvákra és az özvegyekre. Ehhez a gondoskodáshoz rendeli népének anyagi előmenetelét és áldását. „Ezután elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj!" (Lk 7,11-13)
Jézus meglátja, szánalomra indul, és megszólít! Testvérem, Jézus látja a te helyzetedet is, nem megy el melletted érzéketlenül, van szava hozzád! Megoldást kínál! „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. - Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a pogányok valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán torkából." (2Tim 4,16-17)
Bátorítson Pál apostol bizonyságtétele: „Amikor mindenki elhagyott [...] az Úr mellém állt, és megerősített". „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan." (Zsolt 91,14-15)
Minél valóságosabb az egyedüllét, annál egyértelműbb, hogy Isten a legbiztosabb támasz, „aki alkotott, az a férjed". Ragaszkodj Hozzá!
Indulatok fogságában
Találkoztam olyan emberekkel, akiket bármiről kérdeztem, néhány mondat után saját sérelmeikről kezdtek beszélni. Egyik a szüleit okolta mindenért, mondván, ha Őt engedték volna tanulni, mennyire más lenne az élete. Másik a férjét vagy feleségét okolta sorsának alakulásáért. Van, aki a hitéletben, közösségi munkában érzi magát félreállítottnak. Úgymond nem ismernek el engem, nem becsülnek, nem értékelik meglátásaimat. Az ilyen személyek indulatos keserűségük miatt nem látták, nem látják a kibontakozás lehetőségét. Mások öröme és gondja is saját keserűségét erősíti. A sértett önérzet, a keserűség, erősen én-központúvá teszi az embert.
„Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön." (Zsid 12,15) „Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!" (Zsolt 37,8)
Mások hibáztatása olyan csapda, amiből nehéz szabadulni. Kiutat jelenthet, ha felismerjük, mi sem vagyunk tökéletesek. A másik véglet az, ha az ember mindenért magát hibáztatja, azt gondolva, én mindent elrontok, nekem semmi sem sikerül. Barátom, ha hasonló gondjaid vannak, a megoldást az jelenti, ha elfogadod, Isten szeret téged. Felfoghatatlanul nagy árat fizetett azért, hogy felismerjed: így, ebben az állapotban is nagyon szeret. Elengedte minden tartozásodat, megbocsátotta minden bűnödet, ballépésedet. Isten szeretete írott malaszt marad, ha csak elmélkedünk róla. Azzal válik valóságossá számodra, ha szeretetének hatására te is megbocsátasz mindenkinek. Először annak, akivel kapcsolatban a legtöbb panaszod van, akit keserűségeid okozójának gondolsz. A megbocsátás az ember szívében történik. De akkor lesz nyilvánvalóvá, ha szavakban is megfogalmazódik.
Testvéred, hozzátartozód valószínűleg nem tudja megérteni mi zajlott le benned vele szemben. Ezt nem is kell részletezni, de elmondhatod, hogy szégyellem magam, mert sok rosszat, butaságot gondoltam rólad. Bocsáss meg! Ha keserűséged vélt okozója nem él, vagy nem elérhető, akkor is szükséges megváltozott hozzáállásod szavakba foglalása. Elmondhatod kisebb nagyobb közösségben bizonyságtételként, vagy példaként mások épülésére. Ha valamit nem akarunk, nem tudunk szavakba foglalni, megvallani, azzal lehetőséget adunk lelkünk ellenségének, hogy visszahozza azt, kísértsen vele. Hasonló a helyzet minden más megkötözöttséggel, visszatérő bűnnel is. Ha kéred, Isten megbocsát, de a szabadulás útja az, hogy vallást teszünk róla.
Gondolatok csapdájában
Csaknem minden Agatha Christie regény főhőse egy különlegesen intelligens hölgy szerepében maga az író, aki éles észjárásával kibogozza az összekuszálódott szálakat. Hasonló módon működik az ember fantáziája is. Elképzelt történeteket kreál, aminek mindig ő a főhőse. Az élénk fantázia akkor válik kórossá, ha később az ember az elképzelt dolgokat valóságosnak gondolja. Szomorú, de nem lehetetlen, hogy az ember a fantázia szüleményét néha mennyei látásnak véli. A fantázia-világban élő ember bénultan viselkedik a mindennapi kihívások között, tévesen ítéli meg környezetét és embertársait. Magányosnak érzi magát.
„Az Úr tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai." (Zsolt 94,11) „A balgatag dolognak gondolása bűn." (Péld 24,9 - Károli) „...Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett." (Róm 1,20-21)
Akinek a gondolatai önmaga körül forognak és nem tekintenek Isten hatalmára, hogy Őt dicsőítsék, gondolkozásukban hiábavalóságra jutnak. „...a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség." (Róm 8,5-6)
Istenünk nagyságát, Szentlelkének erejét szemlélve eszünkbe jut, miként változtathatná meg Isten az Ő erejével családunk, gyülekezetünk, társadalmunk helyzetét. Elképzeljük mit tehetne, és hogyan hatna ez környezetünkre. Jézus tanítványai is mesterüktől várták saját társadalmi megbecsültségük kibontakozását, egyéni és családi állapotuk jóra fordulását. Isten terve azonban köszönő viszonyban sem volt az ő elképzeléseikkel. „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat. Így szólt hozzá Júdás, de nem az Iskáriótes: „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenti magadat, és nem a világnak?" (Jn 14,21-22)
Máskor Jézus ezt mondta Péternek: „...bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra." (Mt 16,23)
Valószínű, hogy a mi elképzeléseink is ugyanilyen messze esnek Istenétől. Legtöbbször inkább hátramozdítaná, semmint előre vinné azt. Hogy mi jut eszünkbe, nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani, de azt igen, hogy milyen gondolatok mellett időzünk el. Gondolatainkban minden élethelyzetben tudatosan kereshetjük Isten akaratát, Igéjének tanácsát.
Testi és lelki bajok, kilátástalannak tűnő helyzetek gyakran teljesen betöltik gondolatainkat. A körülményekre tekintve Isten iránti bizalmunk is elhalványul. Még az is megfordul fejünkben, hogy Isten nem törődik velem, nem figyel kéréseimre. Figyeljük meg gondolkozásának függvényében hogyan változik Jeremiás reménysége. „Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre! Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem. De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására." (JSir 3,19-26)
Nehéz helyzetekben képes az aggodalom teljesen uralni gondolatainkat, de ne feledjük el, hogy minden körülmény között bátran fordulhatunk Istenhez. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok." (Fil 4,6-8)
Amikor nem tudjuk, hogy mi lenne a jó, azt sem tudjuk, mit kellene kérnünk Istentől. Gondolataink csapongása nem fog segíteni. Imádkozzunk a Szentlélek által az „angyaloknak nyelvén", Isten pedig pontosan érti mi a Lélek gondolata. „-segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért." (Róm 8,26-27)
Ezek az Igék mutatják, hogy miként szabadulhatunk meg gondolataink csapdájából. Álmodozás helyett töltsünk minél több időt beszélgetéssel. Figyeljünk Istenre, időzzünk el mellette, amikor Igéje által beszél hozzánk. Mondjuk el neki hálánkat, örömünket, gondjainkat és panaszainkat imádságban. Szentlelke jelenlétében beszélgessünk vele meg nem fogalmazható szavakkal a Lélek által.
Emberi létünk jellemzője, hogy szeretnénk megérteni Isten terveit, megmagyarázni annak belső logikáját. Isten azonban nem megértetni, hanem megismertetni akarja magát. A megismerés folyamata nem spekulatív tevékenység, hanem együttmunkálkodás. Isten jelzi, mi lenne a jó, mit kellene tenni. Mi megtesszük, Isten pedig megmutatja magát a hitből való engedelmes cselekedetek által. Mi pedig, bár nem tudunk mindent megmagyarázni, gazdagabbak leszünk egy ismerettel, amint azt a már idézett Igében is olvashatjuk. „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat." (Jn 14,21)
Beszélgessünk Istennel! Cselekedjünk akarata szerint, és kapcsolatunk egy kölcsönös szeretet kapcsolat lesz.
Megjelent: Élő Víz 2008/3
