Karácsony dogmatikuma (hitvallási háttere)
A Jézus születéséről szóló újszövetségi szövegek azt kívánják hirdetni, hogy Isten, aki „megközelíthetetlen világosságban lakik” (1Tim 6,16), leleplezte önmagát Jézusban, személetessé lett egy emberi életben, annak hétköznapjaiban, szegénységében, alázatában. Hitvallásunk ekként összegzi ezt a titkot: „Hisszük, hogy a láthatatlan Isten képe az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten egyszülött Fia. Örökkévaló Isten, aki az emberiség megváltása érdekében valóságos emberi testet öltött magára. A Szentlélek által fogantatott, és szűz Mária szülte. Emberként élt, a bűn valóságos kísértését megismerte, de bűntelen maradt.”2
Hitelveink így szól erről, kissé részletesebben: „Jézus Krisztus földi útja – születésétől mennybemeneteléig – felülről lefelé, Isten dicsőségéből az emberi élet mélységeibe vezet. Betlehemi istállóba, éhezésbe, szegénységbe, kísértések és szenvedések közé, egészen a keresztfán Istentől való elhagyottság legnagyobb mélységébe. Ott azonban megfordul az út, s a mélységből újra az isteni dicsőség csúcsára, Isten jobbjára vezet. Elképzelhetetlen ennél nagyobb mélység és felmagasztalás. Pál apostol a Filippi 2-ben (5-11. v.) csodálatosan írja le ezt a minden értelmet meghaladó utat.”3
Hitelveink másik helyén a következőket olvassuk az inkarnáció csodájáról:
a) Isten Fiának embervolta valóságos volt, nemcsak formai (látszólagos). Valóságban éhezett, szenvedett, szomjazott, elfáradt, szomorkodott és sírt, mint az ember. Az emberi természet minden gyengeségének részese volt, kivéve a bűnt.
b) Hogyan, milyen értelemben lett az Isten Fia Ember Fiává? Szűztől született, Szentlélektől fogantatott emberi beavatkozás nélkül (Lk 1,34-35). Így teljesedett be az ősevangélium (1Móz 3,15). A szűztől-születés tényén alapszik a „testet öltés” tana (Jn 1,14). A testet öltés azt jelenti, hogy az Isten Fia emberré lett. Nem úgy értjük, hogy Isten emberré változott, sem nem úgy, hogy Isten megszűnt Isten lenni és emberi életet kezdett, hanem úgy, hogy emberré lett, de Isten maradt (Fil 2,5-7). Az emberi és az isteni természet egyidejűleg és együtt volt benne. „Nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben…” (1Tim 3,16)
c) Miért? A testet öltés célja:
1. Isten Fia azért jött a földre, hogy kijelentse Istent az embereknek (Jn 17,6).
2. Isten Fia Ember Fiává lett, hogy általa az emberek Isten fiaivá lehessenek (Jn 1,12), majd egy napon pedig hasonlókká legyenek őhozzá (1Jn 3,2). Még testük is hasonlóvá legyen az ő dicsőséges testéhez (Fil 3,21). „Amiképpen hordoztuk a földinek ábrázatát, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatát is.” (1Kor 15,49)
3. Isten Fia azért jött közénk, hogy megszabadítson a bűn hatalmából, és engesztelő áldozat legyen a mi bűneinkért Isten előtt. „Békességet szerezvén az ő keresztjének vére által.” (Kol 1,20)4
Jézus által a távoli Isten hozzánk jött és közelvalóvá lett. Ez a titok a Szentírásban két módon áll előttünk: a születéstörténetek elbeszélő formájában (evangéliumok) és a Krisztus örökkévalóságáról szóló dogmatikus, kifejtő-értelmező kijelentésekben (apostoli levelek).5
A karácsony nem belkörű, hanem az egész világra vonatkozó esemény. Lukácsnál nem véletlenül játszik olyan nagy szerepet a világtörténelmi keret (Augustus császár, Cirénius helytartó), nem hiába nyílik meg az ég a betlehemi mezők felett, s nem véletlenül hirdet az angyali szózat békét az egész földnek. Pálnál a krisztológiával kapcsolatosan nem ok nélkül találunk kozmológiai (a világegyetemre vonatkozó) kifejezéseket. Az emberré létel az egész emberiségre vonatkozik. Ebben az egy tekintetben Isten új fejezetet kezdett az egész emberiség történetében (Róm 5). Jézusban érkezett el céljához Isten üdvözítő tette.
A karácsonyi történet a jövőre is vonatkozik. A karácsony fénye a hívők számára megváltoztatja a valóság képét minden dimenzióban és viszonylatban. Karácsony az új teremtés kezdete: „A régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17) Karácsony a keresztény reménység forrása. Motivál és mobilizál minket, ugyanakkor vigasztal is az örök karácsony fényével. Ezért jó, ha a prédikáció túlmutat a karácsony egyéni és családi vonatkozásain.
A homiletikai szituáció
Milyen helyzetben prédikálunk karácsonykor? A karácsony a kereszténységnek mind a mai napig a legnépszerűbb, leghatalmasabb és a legtöbb vallásos embert megmozgatni képes ünnepe. Ünneplése a szeretet kifejeződése kíván lenni – a kölcsönös ajándékozás, a családi összejövetelek és a vendéglátás formájában is. Mindez azért fontos az igehirdető számára, mert érzékelteti, hogy milyen alapvető különbség van a karácsonyi, ill. a nem karácsonyi prédikáció atomszférája és kontextusa között. A karácsonyi prédikációnak egészen magas fokú érzelmi miliője van. Egyfelől a sajátos pszichikai légkör az emberek többségére pozitív hatású: a karácsonyi készülődés, az ajándékcsere, a családi találkozó reménye az emberek többségét lelkesíti, „feldobja”. Másfelől azonban megfigyelhető, hogy az ünnep közeledte egyeseket letör, elszomorít. Pszichiáterek arról panaszkodnak, hogy – különösen nagyvárosokban – új betegség ütötte fel a fejét, az úgynevezett karácsonyi depresszió. Ennek lényege, hogy egyes emberek az ünnepi órák alatt egyre levertebbé lesznek. Különösen ott, ahol erőteljesen hatnak az íratlan konvencionális törvények: egy rendes embernek karácsonykor ezt és ezt kell tennie. Nos, ez a kényszer sokak számára elviselhetetlen túlterhelés. Természetesen a depressziót okozhatja egyszerűen a magányosság, magára maradottság is.
A fent említett negatív tünet a karácsonyi depressziónak csak az egyik fajtája. A másik az, amit Heinrich Böll világhírű novellája, az Állandó karácsony dolgoz fel mesterien. Elmúlnak az ünnepek. Lebontják a karácsonyfát. A családanya egyre szomorúbb. Először nem szól. Aztán pityereg. Azután zokog, majd sírógörcsöt kap. A végén szinte dühöng. A riadt család a mentőket akarja hívni, de ekkor az apának eszébe jut valami. Kimegy az erkélyre a kidobott karácsonyfáért. Felállítja, s újra díszíteni kezdi. Aztán aláül a család. S csodák csodája: az anya megnyugszik, újra nevet. Nem kell sem orvos, sem nyugtató – csak állandó karácsony.6
Ebben a helyzetben kell megszólaltatnia a gyülekezet igehirdetőjének a karácsonyi evangéliumot. Azt az üzenetet, amely egyformán szól a békés családokhoz és a hűtlen apjukat legalább karácsonykor egy röpke órára hazaváró csonka családhoz, valamint a karácsonyi depresszió további áldozataihoz – ehhez a szeretetre és a megváltásra szomjazó világhoz. A kérdés az, hogy sikerül-e.
A karácsonyi prédikáció feladata
A karácsonyi prédikáció esetében fokozott mértékben vetődik fel a kérdés: Emberi igényeket akar-e kielégíteni vagy Isten küldetését akarja betölteni?
A karácsonyi prédikáció feladata,7 mint minden prédikációé: Isten igéjének szolgálata. Azaz, élő igék vétele és tovább adása Isten népe számára. A karácsonyi prédikációt azonban eleve meghatározza a fent említett, sajátos homiletikai szituáció. Az igehirdetésnek ebben döntően fontos ekkléziasztikai (gyülekezetre tekintő) feladata, hogy a karácsonyt valóban „szent ünneppé”, a gyülekezetet pedig Krisztus születésén örvendező hívő sereggé tegye. Feladata, hogy kiemelje a karácsonyt a giccs, a romantika, a ködösen kavargó érzelmek világából azáltal, hogy kifejezi a gyülekezet „karácsonyi hitét” (fogantatott Szentlélektől, született szűz Máriától).
Tisztogatja, gazdagítja, mélyíti az éppen aktuális kérügmával, örök érvényű üzenettel a gyülekezet hitét.
A prédikáción fordul meg tehát, hogy a karácsony valóban üdvtörténeti ünneppé lesz-e a gyülekezet számára. Hogyan tudja ezt a feladatát megoldani? Csak egyetlen módon: az inkarnáció titkának és csodájának aktuális értelmezésével. Úgy tehát, ha felelni próbál az alapvető teológiai kérdésre: Miért lett az Isten emberré? Mit jelent az, hogy az Isten emberré lett? Miért vigasztaló, reményt keltő és egyben elkötelező esemény a gyülekezet számára Isten emberré létele?
A karácsonyi prédikáció típusai
A karácsonyi prédikációnak négy alaptípusát különböztetjük meg. Ezek a következők:8
1) az Isten hűségét, az ígéretek beteljesedését középpontba állító konvencionális (hagyományos) prédikáció;
2) az Isten szabadítására, új kezdésére összpontosító forradalmi prédikáció;
3) a mennyei fényt, a jászolban fekvő gyermeket, s az önfelismerés lehetőségét előtérbe állító egzisztencialista prédikáció;
4) az Isten szeretetére fókuszáló lelkigondozó, terapeutikus prédikáció. (Itt az istálló a meleg otthon jelképe a hideg világban.)
E cikk keretein belül az első két – egymással ellentétes – alaptípussal foglakozhatunk részletesebben.
1. Isten hűsége: az ígéretek beteljesedése (konvencionális prédikáció)
A karácsonyi prédikáció középpontjában itt Isten régi, az Ószövetségben sok helyen olvasható, meghirdetett ígéreteinek a beteljesülése áll: Betlehemben, a Dávid városában fog Isten Fia megszületni. Isten útjai egyenesen vezetnek az általa eleve meghatározott cél eléréséhez. A betlehemi csillag ezt mindenkinek világosan megmutatja.
E magyarázathoz maga a karácsonyi történet szövege nyújt lehetőséget: „Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt. …Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. …Dicsőség a magasságban Istennek. …Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” (Lk 2,4-15)
Az Ószövetség valamelyik jövendölése, melyet a lelkipásztor belső indítás szerint választhat párhuzamként a karácsonyi istentiszteletre, alátámasztja ezt a jelleget. Karácsonykor valósággá lett az, ami már régtől fogva ígéret volt. Itt tehát a Messiás múlttal és tradícióval összefüggő alakja lép előtérbe. Mert Isten hű és megbízható, megtartja, amit ígért. Ebben van az ő igazsága és állandósága. Ezért e karácsonyi prédikáció középpontjában nem a gyermek Jézus, nem a fogadó helyszűke, de nem is az anya-gyermek viszony áll, hanem inkább a „dicsőség a magasságban Istennek”. Ez – miként az angyalok dicsérete Betlehem fölött – Isten nagy tetteinek kontinuitását, folytonosságát fejezi ki. Isten üdvtettei konzekvensen bekövetkeznek, s elérik csúcspontjukat a megígért Fiú születésében.
Ebben az eseményben új és meglepő tulajdonképpen semmi sincs. Azokban, akik ismerik a Bibliát, a karácsonyi híradás megerősíti az Isten hűségéhez kitartóan ragaszkodó hit helyességét. A karácsonyi csoda éppen azt mutatja: nincs semmi változás Isten irántunk tanúsított magatartásában, nincs semmiféle új próbálkozás az emberrel. A karácsonyi csoda beleillik Isten nagy tetteibe a múltban, jövőben, jelenben.
Az ilyen karácsonyi prédikáció előnye abban van, hogy a mi korunkban, amelyet annyi rövidéletű változás jellemez, annyi idegesség, nyugtalanság, szorongás az állandó újrakezdések miatt, íme felhangzik az evangélium Isten változatlanságáról, a mindig ugyanúgy cselekvő Istenről. A változatlan Isten a 21. században ugyanaz, aki volt akár ötven évvel ezelőtt, amikor a mai igehallgató, mondjuk hat-, nyolcéves gyermek lehetett. Így a karácsonyi üzenet biztonságot, nyugalmat, állandóságérzést ad korunk izgalmai között az igehallgatónak. Ezzel egy igen lényegesnek mondható várakozását vettük számításba a karácsonyi istentiszteletre egybesereglő gyülekezetnek. Megbízható szavak, visszapillantás a múltba (amikor én még gyermek voltam…), biztonság és betagolódás a történelem nagy egészébe; beállás abba a nagy eseményfolyamba, amely a véletlennek látszó pillanatnyi szituációt is az örökkévalóság összefüggésébe emeli – ezek az ismertetőjegyei ennek az alapkérdésnek.
E karácsonyi prédikáció veszélye abban van, hogy sok mindent megerősít ugyan az emberekben és sok mindent emlékezetükbe is idéz, de semmin sem változtat. E prédikáció témája tehát nem Isten egyszeri, kicserélhetetlen cselekedete a betlehemi istállóban, hanem ennek az eseménynek a betagolása Isten nagy történelmi cselekedeteinek az összességébe. A karácsonyi prédikáció ily módon tud ugyan megnyugtatni és vigasztalni, azonban elaltatni is.
2. Isten szabadsága: Isten újrakezdi az emberrel (forradalmi prédikáció)
Ez a karácsonyi prédikációtípus az előbbinek az ellentéte. Középpontjában az az új kezdeményezés áll, amit Isten karácsonykor kezdett az emberrel. Radikálisan új kezdeményezés ez, ami az Isten-ember viszonyt alapvetően megváltoztatja. A régivel és megbízhatóval, sőt magával az Ószövetséggel is ellentétben áll. Isten veszi magának a szabadságot, hogy új módon bánjék az emberekkel.
„Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. …Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz. …A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. …a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,7.10-14)
Ez a prédikáció különös hangsúlyt helyez a karácsonyi esemény egyszerűségére és páratlanságára. Ez az esemény Betlehemben, a Dávid városában ment végbe, ennek ellenére is alapjában véve előre nem látható, meglepő, sőt az általános istenképzetnek kifejezetten ellentmondó dolog történt. Isten belevágott abba a „vállalkozásba”, hogy egészen az emberhez jöjjön. Így megváltoznak a viszonyok. Ami alul van, fölülre kerül, a megszokott képzetek nem érvényesek többé. Isten hatalmas munkát kezd, s ez a jelentéktelen, kicsiny, mustármagnyi kezdetből indul.
Ez a karácsonyi prédikáció tehát a meglepő ellentétek felsorolásából él: – Az üdvösség nem a metropoliszban, Jeruzsálemben, hanem a vidéki falucskában, Betlehemben található. – Az üdvösség nem a fényben, a trónon, hanem a piszokban és istállóban található. – Az üdvösség nem a királyi palotában, hanem egy szánalmas istállóban jött közénk. – Az üdvösség nem a királyok előtt, hanem a pásztorok előtt jelent meg először.
Íme, benne van az új kezdés, Isten visszafordíthatatlan odafordulása a kicsikhez, a lelki szegényekhez, a figyelemre nem méltatottakhoz, az alázatosakhoz és a szegényekhez. Amikor a Jn 1,14 azt mondja, hogy az Ige testté lett, akkor éppen ezt az irányt, a felülről lefelét, a dicsőségből a szegénységbe lépést, a karácsonyi üzenet radikális újságát és egyszerűségét hirdeti.
A prédikátor számára innen egyenes vonal húzható a gyülekezet szociális tevékenységéig, a diakóniáig. Mert a betlehemi istálló történetileg ugyan egyszeri, mégis mindenütt megtalálható, és az egyház (gyülekezet) is csak akkor hitelre méltó, ha benne állandóan ez a kezdeti „istállóillat” érződik, ha újra meg újra kezdeményezi az útkeresést az elhagyatott emberekhez. Mindig Isten áll az egyház ilyen exodusánál – kísérőként.
Az előnye ennek a prédikációnak az, hogy a karácsonyi esemény egyszerűségét és különlegességét hozza teljesen napfényre. Isten abban is hű marad önmagához, hogy mindig talál új utakat ahhoz, hogy konkrétan jöjjön az emberekhez, s hogy felkeresse őket elhagyatottságukban.
A hátránya ennek a prédikációnak is az egyoldalúságában van. Mert hát végül is Betlehem és az istálló nemcsak Jeruzsálem és a királyi palota ellentétét jelenti, s végül is, a szegény pásztorok mellett gazdag bölcsek is felkeresték a gyermeket. Isten újrakezdése kontinuitásban áll az ő hűségével s különböző újrakezdéseivel, amelyek láthatóak az Ószövetségben, Izráel történetében. Az új kezdet fölötti örvendezés könnyen eltakarhatja a karácsony tartalmi üzenetét. Vagy ha komolyan vesszük az üzenetet, könnyen lehet a karácsonyi evangéliumból törvényeskedő követelődzés és üdvösség nélküli aktivizmus: Isten kedvéért tegyünk mi is valami jót (teremtsünk békét a földön)!
A karácsonyi prédikáció retorikai szempontjai
A következőkben – a részletektől eltekintve – három fontos aspektust említünk meg.9
1. Hogyan kezdjük a prédikációt? Bárhogy, csak így ne: „Karácsony van. Zúgnak a karácsonyi harangok…” E helyett a karácsonyi frázis helyett induljunk ki inkább egy karácsonyi sztoriból vagy valamelyik időszerű problémából. Ha a nagy örömről kívánok prédikálni, kiindulhatok a depresszió tényéből, mint modern világunk népbetegségéből. Ha az Ige köztünk lakozásáról, akkor kiindulhatok a lakáskérdésből. Már a prédikáció indítása érzékeltesse, mit is jelent az Ige testté létele.
2. Milyen legyen a prédikáció felépítése? Lehet heterogén vagy homogén. A heterogén prédikáció a textus több igazságát fejtegeti egymás után. Például a pásztorok története kapcsán így: 1) Alapigénk első igazsága az, hogy Krisztus születésének örömhírét az Isten kicsinyei hallják meg. 2) Második üzenete az, hogy ez a híradás objektív jelekre épül: jele van. 3) A harmadik üzenet az, hogy ez a híradás mozgósít: el kell mennünk Betlehemig! (Személyes találkozás Jézussal.) Homogén a szerkezet akkor, ha a beszéd 1. részében bemutatjuk a kérügmát: az Ige testté lett (miért, hogyan). A 2. részében szemléltetjük a kérügmát: Milyen változásokat hozott a történelemben a testté létel csodája, hogyan hat a mindennapi életünkben? A 3. részben levonjuk a konzekvenciákat: Mit vár tőlünk a testté létel? Hogyan folytassuk a karácsonyt?
3. Hogyan fejezzük be a prédikációt? A lélektanilag döntő lökést – ez esetben is – a befejezésnek kell megadnia. Ez azt jelenti, hogy a befejezés nem summárium, nem az elmondottak rövid összefoglalása. A befejezés vagy 1) „visszaütés” a bevezetésre, s így mintegy bezárása a kifejtett gondolatkörnek, vagy 2) visszaütés helyett ide tartogatjuk a legátütőbb erejű „sztorit”. E sztoriból következhet a karácsonyi adhortáció (buzdítás): „Ne féljetek tehát! Nagy örömet hirdetek nektek!”
Összegzésül a következőket állapíthatjuk meg. A karácsonyi üzenet, a testté létel evangéliuma oly sokrétű és mély, hogy egyszerre egy prédikációban ki sem lehet meríteni. Miközben egy-egy konkrét textus alapján kiemeljük egy-egy vonását, vigyázni kell, hogy ne essünk az egyoldalúság csapdájába: úgy kell a textus egy-egy üzenetét hirdetni, hogy a horizonton ott lebegjen a karácsony egész gazdagsága. Karácsony homiletikuma átfogóan e köré az alapkérdés köré rendezhető el: Miért lett az Isten emberré? Ebben a kérdésben az inkarnáció három nagy témaköre sűrűsödik össze: 1) az inkarnáció misztériuma („az Ige testté lett”), 2) az inkarnáció áldása (Isten konkrétsága, megváltás, új teremtés kezdete) és 3) az inkarnáció imperativusa, kihívása, impulzusai (így érdemes élni, lehet így élni).10
***
Karácsony bevezetésének célja az volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat, és az istentisztelet eszközével népszerűsítse a niceai zsinat (325) határozatát, amely szerint Jézus Krisztus Isten is és ember is egy személyben. Minden keresztény jó szívvel, örömmel azonosulhat azzal a szándékkal és céllal, hogy karácsonykor az inkarnáció csodájára emlékezünk, és a nap Hősét, Jézust ünnepeljük.
Irodalom
- Adorján József (főszerk.) [1980]: Hirdesd az Igét – Igehirdetők kézikönyve, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapest, 393 o.
- Boross Géza [1986]: Hogyan prédikáljunk ma?, jegyzet, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Tanulmányi Osztálya, Budapest, 232 o.
- Boross Géza [1994]: Homiletika, Budapesti Református Teológiai Akadémia, Budapest. Kézirat nyomán lektorálta és szerkesztette T. J. [2005]: PTF, Budapest, 173 o. A hivatkozásban: „Boross [2005]”.
- Fábián József [1969/70]: Evangéliumi Keresztyének – Pünkösdiek – Hitelvei, kézirat, Budapest, 109 o.
- Gecse Gusztáv [1975]: Vallástörténeti kislexikon, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 336 o.
- Telegdi József (szakmai vez.) [2008]: Hitvallásunk – Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Hitvallása, kiadja az Evangéliumi Pünkösdi Közösség és a Pünkösdi Teológiai Főiskola, Budapest, 103 o.
Végjegyzet
- Vö. Molnár Miklós in Adorján [1980]: 169. o.; Gecse [1975]: 173. o.
- Telegdi [2008]: 12. o.
- Fábián [1969/70]: 46. o. (A Jézus Krisztus testté létele.)
- Fábián [1969/70]: 42. o. (Jézus az Ember Fia.)
- A karácsony homiletikumát lásd részletesen Boross [2005]: 104-110. o.; Boross [1986]: 119-148. o.; vö. még Molnár Miklós in Adorján [1980]: 169-172. o.
- Boross [1986]: 122. o.
- Vö. Boross [1986]: 122-124. o.
- Vö. Boross [2005]: 105-110. o.
- Lásd Boross [1986]: 147-148. o.
- A további tanulmányozáshoz ajánlott irodalom felsorolását lásd Boross [1986]: 119. o.
Megjelent: Élő Víz 2008/6
