Nem hirdettük túl koránra a találkozott, de aki elaludt sem késte le az indulást, a megrendelt szállító jármű majd egy órás késéssel érkezett az imaház elé. Mintha mindez ez nem lett volna elég, a sofőr még el is tévedt az egyébként nem túl bonyolult útvonalon. Na, de mindez nem igazán zavarta azt a mintegy 70 embert, akik az említett busszal illetve személygépkocsival végül is 11 óra felé megérkeztek a Gaja-szurdoki kiránduló központba.
András és csapata gyorsan tábort vert, és a gulyásleves hamarosan megkezdte útját a beteljesülése felé. A gyülekezet hamarosan további két csoportra oszlott. A bátortalanabbak - talán megijedve a tavalyi túrázás tapasztalataitól, amikor is félúton utat tévesztettünk - az üldögélés, beszélgetés, szelíd séta mellett döntve a tábor környékén maradtak. A bátrabbak újra nekivágtak a tájnak. A Gaja-patak völgye idén is csodálatos volt, és annyira könnyűnek tűnt, hogy a többség úgy döntött, újra nekivág a kilátó meghódításának. A sziklák ismerősök voltak, bár Sobri Jóska barlangját továbbra sem találtuk, ahogy a térképen jelölt ősember lábnyomot sem - szomorkodott is a kis Roland egész túra alatt. Aztán ugyanazon a keresztúton, ahol tavaly, idén is eltévedtünk. (Vagy ahogy Csaba fogalmazott zseniálisan: „Nem tévedtünk el, csak nem azon az úton megyünk, amelyiken terveztük."). De jó lett a vége, ha a helyes utat nem is, egy csodálatos gyalogösvényt csak megtaláltunk, amely vissza is vezetett minket a kiindulási helyre.
Időben, ebédre érkeztünk. A leves, mint tavaly és bármikor, zseniális volt, különösen a csípős gulyás bográcsa ürült ki feltűnően gyorsan. ebéd után már csak diszkréten próbálkoztunk énekléssel, és a délutáni játék csapatainak szerveződése is nehézkesen indult. A játék aztán érdekesen alakult. A gulyás okozta jóízű sokkból felébredve például hosszasan eldiskuráltunk a megbántás és sértődés kezeléséről a gyülekezetben.
Közben a fiatalok számára is elérkezett az idő. Ők is csapatokba szerveződtek, és játékos akadályversenyt bonyolítottak le. Többségük csuromvizesen érkezett vissza a kiindulópontra, hála a vízzel töltött lufis akadályoknak és a szájjal halászásnak... Szemmel láthatóan őket ez nemcsak hogy nem zavarta, élvezték is. Igaz, 30 Celsius fok felett járt a hőmérő higanyszála.
A gyerekek csoki jutalmakat kaptak, a felnőttek pedig megnyerték az elpakolás lehetőségét, hogy aztán a busz már jóval kevesebb problémával érkezzen vissza késő délután az imaház elé.
Jövőre veled, ugyanitt?
