Már másfél hete itt vagyok Kiskőrösön a szeretetotthonban, nagyon jól érzem magam.
Kezdek megnyugodni, beilleszkedni. Amikor jöttem, tele voltam aggodalommal, zűrös volt minden… Az első éjszakát a testvéremnél töltöttem, a csomagjaimat néztük át, azt gondoltam nem is az enyém az a sok holmi… Lehet, hogy mégis az enyém, de kitől kaptam? Olyan sokat nevettünk, legalább egy éve nem nevettem annyit…
Ja, te telefonálsz? Most mondom, hogy el ne felejtsem, mindenkit köszöntök a gyülekezetben,emlékezzetek meg rólam imáitokban, előttem vagytok mindannyian. A helyemen ül már valaki? Nagyon szeretlek benneteket, látom az arcotokat, igaz, a nevetekre nem emlékszem.
Nagyon jól érzem itt magam. Hogy megszerettek-e már? Hát csak szeressenek, nagyon éhes vagyok a szeretetre… Én is szeretek mindenkit. Jó lelki beszélgetéseink vannak a társaimmal, hárman vagyunk a szobában, együtt megyünk istentiszteletekre.
Hálás vagyok az Úrnak, meg köszönöm a lelkipásztoromnak is, hogy ide kerülhettem, intéztétek a dolgaimat…
Áldjon meg benneteket a Jóisten, de engem se hagyjon ki… Tudom, hogy nem hagy ki, eddig is gondja volt rám, pedig már 90 éves leszek hamarosan…
Mit mondasz? Naplót írsz rólam? Jaj, nehogy rosszat írj, csak jót! A rosszat vessük a hátunk mögé, Isten megbocsátotta nekünk az Úr Jézusért…
Köszönöm, hogy gondoltok rám, nagyon szeretlek benneteket, töröm a fejem, hogy a nevetek is eszembe jusson, el se tudok aludni, annyira bánt, hogy nem sikerül…