Jaj, nem írtam én sose blogot, azt se tudom, hogy mi az. Naplót se írtam, ilyesmikre nem lett volna időm, csak dolgoztam, meg dolgoztam egész életemben. Bibliát olvastam, meg imádkoztam, mert az Úr Jézusban bíztam mindig. Régen volt, hogy cselédlánynak jöttem föl Pestre, aztán sok bajom volt a férjemmel is, sokáig ápoltam a beteg lányomat, itt halt meg előttem… Rám maradt az unokám, dédunokám is van, nagyon szeretem őket, de hát mennyi gond! Igaz, verseket azért írtam, amikor annyira tele volt a szívem az én Uram, Istenem iránti hálával, hogy le kellett írnom köszönetemet, érzéseimet egy- egy papírra, hát, egyiket, másikat csak úgy átabotában. Elszavaltam néhányat a gyülekezetben is, emlékeztek rá? Néha magam is csodálkoztam, hogy milyen bátran állok ki elétek, de a szemetek bíztatott, tudtam, hogy velem vagytok, szerettek, örültök a szavaimnak. Az egyik testvér kinyomtatta, összefűzte a verseimet, jaj, nem jut eszembe, hogy ki./BernhardtGyula, a szerk./ Mostmár, ugye, mindenki tudja a nevemet, Kissné Erzsi néninek hívnak ,jelenleg a Margit kórház lakója vagyok, nem tudom meddig. Szeretnék már hazamenni, mutogatok az Ég felé. Ha jól emlékszem, 87 éves vagyok, de már semmi sem biztos az én emlékezetemben. Mindent elfelejtek, elhagyok, azt sem tudom, valóság-e vagy álmodtam, amit mondok. Ha bejöttök a kórházba, megismerlek benneteket, csak a neveteket nem tudom.
A lelkipásztorom is itt volt, örültem neki, megismertem, de a neve… Sokat imádkozom, áldom és kérem az Urat, és nagyon szeretem Őt. Ugye, ti is gondoltok rám, imádkoztok értem?
Ha jól értem, hamarosan elkerülök innen, szeretetotthonba megyek Kiskőrösre vagy Kadarkútra? Látjátok, ezt is mindig elfelejtem. A testvéreim, a családom kiskőrösi, ott talán jobb lenne. De legjobban azért otthon szeretnék maradni, ha lehetne…