Reggel fél kilenckor találkozunk az imaházban. Érdemes pontosan érkezni, mert jó helyet foglalhatsz a buszon, másrészt segíthetsz bepakolni is, szükség van az erős kezekre és az eszes szervezőkre. Fél 11-kor – közös áhítattal – szeretnénk megkezdeni a bakonyi programot. Míg a hozzáértők és segédeik az ebédfőzéssel lesznek elfoglalva, kirándulni megyünk, bejárjuk a Gaja patak völgyét. Ha nagyon el nem tévedünk, akkor egy óra tájban már ebédelhetünk, ami előtt – ráhangolódásképpen – közös énekléssel dalra fakadunk. Az ebéd hitünk és tapasztalataink szerint nagyon finom lesz, ami után a lelkünket is tápláljuk majd, mivel nemcsak kenyérrel él az ember. Albert testvérünk igei gondolatai után, ismét énekelünk, majd játékokat szervezünk kicsiknek és külön a nagyoknak. A remélhetőleg verőfényes délután hátralévő részét beszélgetéssel töltjük.
Nem feledkezünk el a környezet helyreállításáról sem, összeszedjük a szemetet, elpakolunk magunk után, és buszra szállunk. Terveink szerint fél hat környékén érkezünk vissza az imaházhoz.
Kedvcsinálóként nézzétek meg a 2008-as kiránduláson készült képeket!