Dénes Feri
Merthogy erős túlzás lenne a Moszkva téren 9 órakor gyülekező kis csapatunkat túrázó seregnek titulálni: mindössze kilencen voltunk. Na, de milyen kilenc! Mindenre elszánt, de marconának korántsem nevezhető vidám csapat. Minket nem rémített meg a nyálkás-nyúlós idő, mert hát milyen legyen novemberben az időjárás?
A 61-es villamos és a 63-as busz „rendelésre” jött, így bő félóra alatt Nagykovácsiban, túránk kiindulópontján szállhattunk le. Műúton kaptattunk fel a Nagy-szénás lábáig, a természetvédelmi terület kezdetéig, ahonnan vörös vonal (piros-jelzés) húzott fel minket a csúcsra. A két kilométer alatti mintegy 190 méteres szintemelkedés szóban Annamarit viselte meg leginkább, valóságban inkább a középkorúak szedték zihálva a levegőt. A köd sejtelmessé tette a tájat, az igazi őszi hangulat kárpótolt a kilátás homályosságáért, nota bene, a Nagy-szénási csúcson az orrunkig láttunk. Jancsi, az önkéntes túravezető így gyakrabban és alaposabban eltűnt, mint öt hónappal korábban Rómában, a végzős bibliakörösök tanulmányútján, pedig akkor is gyakran kerestük őt…
A csúcsról eredetileg a hegy meredekebb oldalán gondoltuk leereszkedni, de végül a Kutya-hegy nyerget választottuk, mondván a lankásabb ösvény kevésbé balesetveszélyes. Nagyszerű választás volt. A köd felszállt, időnként még napsugarak is pásztázták az őszi erdőt. Előkerült Zsuzsa gombászó szatyra is, és a gombászás öröme a gyerekekre is átragadt. Ezen ok folytán meglehetősen lelassult a menet, de hát hova is siettünk volna? Türelmesen várt, sétálgatott beszélgetett a csoport egyik fele, míg a másik Zsuzsa szatyrát töltögette.
A Bükkös-árok és Kőris-völgy a természet minden szépségét megmutatta, a zöld, sárga, vörös, barna minden színében játszó avar és a még nem kopasz fák, bokrok a természetjárók igazi boldogságforrásai, mi is nagyszerűen éreztük magunk. Az út utolsó erdei szakaszán már valóban volt is egy kis sár. Nem ez, hanem a kínai piac – szó szerint, a lábbelit Pekingben vettem – minőségellenőrzésének vélhető fogyatékosságai következtében az egyik bakancsom talpa nemes egyszerűséggel levált. A felrémlő kínos „mezítláb a parkban” helyzetet János oldotta meg azzal, hogy elővarázsolt egy ki tudja miért magával hozott szigszalagot, és ezzel újraértelmezte a cipőtalp felsőrészhez való ragasztásának gondolatát. Szabadalmaztatni kéne.
A kirándulás igazi végállomása a kökényes bokrok voltak. Nemcsak a hasunkat, az előkerült táskákat is bőszen töltöttük. Piliscsabán kettévált a társaság, ketten gyakorlatias okokból a vonatállomás felé vették útjukat, a többiek az Árpád-hídi megállóig buszoztak Pestre.
Nagyszerű kirándulás volt, sajnálhatjátok, hogy nem jöttetek…
